58. rész

November 28, vasárnap

Életem legborzalmasabb napja. És nem túlzok. Istenem. Húú. Na akkor két sírás között az elejétől.
 Szokásosan felkeltem, szokásosan elkészültem, szokásosan átmentem Zsombor. És itt vége a szokásosnak. Ugyanis nem volt a szobában. Lementem a társalgóba, sehol senki. Átmentem az étkezőbe. Az osztályom ott volt, de Zsombor sehol sem. Odamentem az asztalhoz, ahol a többiek ültek.
-Sziasztok. nem tudjátok, hol van Zsombor?- kérdeztem.
-Szia. még ma nem láttuk.- mondta Léna.
-Én láttam. Idegesen ment el reggel korán a furgonnal.-közölte Roli, majd beleharapott egy szelet pirítósba. hova mehetett? És miért nem hagyott üzenetet? Mindig szokott. Most miért nem? Rengeteg kérdés, amire nincs válasz. Elköszöntem a többiektől, majd az igazgatói irányába indultam. Nagy levegőt vettem majd bekopogtam. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó.
-Szervusz Elza. Mi baj?- Feri bá'.
-Jó napot! Nem tudja merre mehetett Zsombor, Nem tudom hova ment és állítólag ideges volt amikor reggelt elviharzott.-kezdtem elég gondterhelten.
-Ó, de itt a cím ahova ment. állítólag el kell intéznie valamit. Gyere be, odaadom a címet.
-Köszönöm- majd az igazgató után mentem. Egy cetlire felírta a címet. Ismerős utca. nincs messze. Megköszöntem a segítséget, majd sietősen kimentem az igazgatóiból. Felkaptam a szobámba a kabátom és a táskám és már mentem is. Felszálltam a metróra, majd pár száz méter múlva a címen is voltam. Körülnéztem, de Zsombor autóját nem láttam a közelben. Gondoltam már elment. Így visszaindultam. Egyszer csak a távolban megpillantottam Zsombort. Egy fa törzsének támaszkodott. A furgon a közelben parkolt. Elindultam felé, de a pillanat törtrésze alatt egy lány futott Zsombor felé. A lány odaszökkent hozzá, majd Zsombor nyakába ugrott. A lány Zsomborral egy magas , hosszú szőke haj, divatos öltözet. A következő pillanatban A lány megcsókolta. A lábaim földbe gyökereztek. Nem tudtam tovább menni. Ott álltam és néztem őket. A szívem pillanatok alatt millió apró darabra tört.

Olyan érzésem volt, mintha valaki a mellkasomon ülne és nem kapok levegőt. Ennyire félreismertem volna Zsombort? Képes megcsalni? Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna ezt. Ott álltam és néztem őket. Már vagy öt perce, hogy nem mozdultam.A könnyeim csak úgy folytak le az arcomon. Egy átkelő választott el tőlük, de nem tudtam tovább menni. Megfordultam és szaladni kezdtem.

Csak futottam.  Mindegy volt hova, csak el innen. Hátra sem néztem, csak futottam. Életemben nem éreztem még ilyen mérhetetlen nagy fájdalmat, mint akkor. Egy parkba jutottam el. Szép volt, bár nem sokan voltak ott, ami pont jó volt. Lerogytam az egyik padra. Nem érdekel ha felfázom..Semmi sem érdekel. Elég rég óta ülhettem ott, egyedül a hideg novemberi napon. A sírástól már kezdett felmenni a lázam, de nem tudtam abbahagyni. Nem vagyok egy sírós fajta, de az a fájdalom elviselhetetlen volt. A zsebemben lévő telefon rezegni kezdett. Előhalásztam a telefont, majd ránéztem a kijelzőre. Erőtlenül felnevettem. Zsombor hív. Kinyomtam a hívást, majd az egész telefont kikapcsoltam. Nem érdekelt senki és semmi. Főleg nem Ő. Az ég kezdett beborulni, de nem foglalkoztam vele. Most ment tönkre az életem. A szívem darabokban. A sírás csak úgy jött belőlem. Életemben ennyit nem sírtam még. A könnycsatornám nem akart kiszáradni. Csak bőgtem ott egyedül a padon.

Majd hirtelen leszakadt az ég. 

Ott ültem, megalázva kisírt szemekkel a szakadó esőben egy padon. Tíz perc múlva úgy ítéltem meg, hogy ebből hatalmas megfázás lesz, így még mindig a könnyeimmel küzdve elindultam haza. Fél hatot mutatott az órám. Egy falatot sem ettem ma, de nem is bírtam volna enni. Fájt mindenem. A kolesz utcáján bekanyarodtam. Felrohantam a lépcsőn, majd letéptem a cetlit ami az ajtón volt. Elolvastam a sorokat:  Elz! Ma Tominál alszom! Tiéd a szoba. :) Puszi Léna Összegyűrtem a cetlit, majd benyitottam a szobába. Bevágtam az ajtót és a sírás még jobban rám tört.Az ajtónak támaszkodva álltam, majd lerogytam a földre.

Csurom vizes voltam. Kulcsra zártam az ajtót, majd sírva átmentem a fürdőbe és ledobtam a vizes ruhákat, majd beálltam a zuhany alá. Csak sírtam, sírtam és sírtam. Fél óra múlva kijöttem a víz alól és megtörölköztem. A tükörbe bele nézve megláttam magam. Hatalmasra dagadt, vörös szemek. Teljesen összetörve. Vettem egy nagy levegőt, majd felvettem a pizsamámat. Lefeküdtem. Szó szerint álomba sírtam magam.

FOLYT.KÖV..