Huszonharmadik rész

Szeptember 27, Szombat

Borzalmas éjszakán vagyunk túl. Roli próbált erős maradni, de ebben a helyzetben nem nagyon lehet. Az éjszaka felét végigbeszéltük/sírtuk, a második felét pedig forgolódással töltöttük. Nem nagyon tudtunk aludni. Próbáltam megnyugtatni, ott voltam, hogy érezze nincs egyedül. Borzalmasan kikészültem. Nem tudtam elképzelni, milyen érzés lehet ez most Rolinak. Léna ahogy megígérte nem jött át.Jobb is volt. Roli teljesen kikészült. A családja volt számára a legfontosabb. 
Reggel hatkor már fent voltam. Roli felé fordultam és láttam , hogy ő nem alszik. A plafont bámulta.
-Szia. Tudtál valamit aludni?-kérdeztem, miközben hozzá bújtam. A szemeim égtek, annyit sírtam.
-Nem igazán. Gondolkodtam- mondta, de a hangja rekedtes volt. tudtam azon gondolkodott, hogy mi lesz most vele. egyedüli gyerek, nincs testvére. A nagyszüleivel erős kapcsolatot ápol. Ezt mind este mondta. Azt gondolja hozzá fog kerülni. Próbáltam az este a tudtára adni, hogy mindenben támogatom, mellette állok. 
-Kérsz valamit enni?-néztem a szemeibe. A csillogás helyett komor, ködös tekintet nézett rám. megrázta a fejét. Szóval nem eszik.
Felálltam, hogy megnézzem van e a szobába valami dugi rágcsa, vagy valami ehető. De Roli visszahúzott, és a mellkasára hajtottam a fejem.
-Köszönöm, hogy itt vagy velem. Már csak te maradtál nekem- suttogta a fülembe. Abban a pillanatban nem tudtam mit mondani. A könnyeim ismét elárasztották az arcomat. Mélyen belefúrtam az arcom a vállába és sírtam. Roli erősen magához szorított. Kb. délig így voltunk, de gondolom Léna csak haza akar jönni meg stb. elvégre az ő szobája is. Így felöltöztem majd Rolival kimentünk a udvarra. Ilyenkor nem szoktak sokan lenni, szinte senki, mert ilyenkor haza szoktak utazni. Rolival kézen fogva kisétáltunk (rajta még a tegnapi ruha volt) és felültünk a színpadra. Némán néztük a tájat, majd megcsörrent a telefonja. 
-Haló-szólt bele.Láttam, hogy az arcvonásai megfeszülnek. Megijedtem, már nem tudtam mire számítsak. Roli csak hallgatott.
-Jó. Délután elmegyünk.- elmegyünk? Többesszám. Nem tudtam miről van szó. Csak megfogtam Roli kezét, hogy erősítsem. Majd letette a telefont. Pár percig nézte a kijelzőt majd felém fordult:
-A nagypapám volt. Azt mondta a temetést meg mindent ők elintézik, nekem az iskolával kell csak foglalkoznom.Náluk fogok lakni. Ők itt laknak Pesten. Mondta hogy délután menjünk át. Mi ketten.beszélni- szóval elmegyünk ketten. Nem tudtam, hogy mit kellene mondjak, azt nem mondhattam hogy nem megyek el vele. Szüksége van rám. Főleg most. Egy két órát még kint töltöttünk majd bementünk, hogy eltudjon készülni. Mielőtt bement volna visszahúzott.
-Kérlek beszélj a többiekkel. Én elmondom Tominak, de a többiekkel nem akarok erről beszélni. Megtennéd, hogy elmondod nekik, hogy kb. mi történt?- nézett rám elég fáradt tekintettel. Ez természetes. Nem akartam, hogy még ezt is neki keljen. Megcsókoltam, majd elmentem. A szobában Léna várt. Nem nézhettem ki valami fényesen, mert amikor meglátott komolyan megijedt. 
-Elz, mi történt? Nagyon rosszul nézel ki- állt mellém.
-Mind-járt- szipogtam. Majd mikor levegőhöz jutottam elmondtam Lénának, hogy mi történt Roli szüleivel. Léna is elkezdett sírni. Az lett a beszélgetés vége, hogy egymást ölelve sírunk. Majd átmentünk a többiekhez, hogy nekik is elmondjuk. Mindenki kiborult. Ebből látszott hogy már most egy nagyon összetartó osztály vagyunk. És igen vannak már nagyon szoros barátságok is. Mi így tízen. Persze Ádámnak is elmondtuk, részvétét küldeni meg minden, de ez nála egy felszínes dolog. Nem is törődtünk nagyon vele. Fontosabb volt Roli. 
FOLYT.KÖV