Huszonnegyedik rész

Szeptember 28, vasárnap

Tegnap délután Rolival elmentünk a nagyszüleihez. Nagyon kedvesek voltak. Beszélgettünk. Roli elvonult a nagypapájával, hogy a temetést megbeszéljék, én pedig ott maradtam a nagymamájával. Egy darabig csak magam elé bámultam, nem szóltam egy szót sem. Nem tudtam mit kellene mondanom. Szerencsére Roli nagymamája tudott mit mondani. Kedves volt. Nem tűnt idősnek.
-Elz. Most nagyon nagy szüksége van rád. Legyél mellette, amikor csak tudsz. Borzalmas időszaknak néztek elé. Rolinak pedig kell valaki aki ezen átsegíti.- nézett rám. Ahogy beszélt, a sírás fojtogatott.
-Ez természetes. Segíteni fogok neki mindenben- suttogtam.
-Tudom- mosolygott. Aztán visszajöttek Roliék. Mivel már későre járt, Roli nagymamája nem akarta, hogy ilyen későn mászkáljunk így ott aludtunk. Amúgy a ház elég nagy. Emeletes. Woow. Rolinak már volt ott szobája, mivel a nyár nagy részét itt szokta tölteni. Amikor bementünk én ráhuppantam az ágyra. Roli engem nézett majd, egy halovány mosolyra húzta a száját. Amióta megtudta a hírt, azóta nem láttam, hogy mosolygott volna. Leült mellém és magához húzott. Szenvedélyesen megcsókolt, majd elaludtunk.
Reggel amikor felkeltem, Rolit nem találtam mellettem. Még a szobában sem. Felöltöztem és kimentem. De a nappaliban sem volt. Nem tudtam, hol keressem. A nagyszülei még aludtak. Kimentem az udvarra és leültem a lépcsőre. Az idő kezdett hűvös lenni. Már nem volt olyan jó idő reggel mint pár hete. A felhők is gyülekeztek, már az égen. A szél fújdogált. Beköszöntött az ősz. Az udvar elég nagy volt. Szépen gondozott virágok és egy nagy diófal állt. Hatalmas volt. Már jó ideje itt állhat. Felálltam, hogy közelebbről megnézzem. Odasétáltam és láttam,hogy a fán egy kis faházikó áll. Ha messziről nézzük nem látszik, mivel egy hatalmas, vaskos ág kitakarja. Egy létra volt nekidöntve a törzsének. elmásztam rá. Egy kis ajtó is volt, amin be kellett menni. Nagyon takaros kis faház volt. Amikor bemásztam, ott találtam Rolit. Leültem mellé, és körbenéztem. Tele volt poszterrel, a fa deszkákon filc rajzok és írások voltak. Egy matrac volt elhelyezve (azon ültünk) ami  már ütött kopott volt. Elég poros is ráadásul. Még ablak is volt. Nagyon jó kis rejtekhely lehetett.
-Ezt a faházat, még apámmal építettem. Tízéves koromig itt laktunk ahol most a nagyszüleim- ezt nem is tudtam. Azt hittem, hogy csak a nagyszülei laktak itt, meg hogy azért van szobája mert sokat volt itt nyaranta. 
-Ide jöttem mindig, amikor valami rosszat csináltam, vagy egyedül akartam lenni.Szerettem itt élni. A nagyszüleim is velünk éltek. A házat apám és a nagyapám építették, mivel mind ketten építészek voltak. Aztán amikor anyám kapott egy állás lehetőséget, el kellett költöznünk. A nagyszüleim itt maradtak. Én nagyon nehezen viseltem, így egy egész héten át a faházban bujdostam. De nem maradhattam itt, így beletörődtem.- mesélte, én pedig figyelemmel hallgattam. Elmesélte a gyermekkorát, a faházról mindent, régi csíny tevéseket, a szüleivel való kapcsolatáról, hogy milyen szülők voltak és mennyire szerette őket. Elmondta, hogy beakart mutatni nekik. Az őszi szünetre tervezte, hogy ketten leutazunk Debrecenbe. De ez sajnos már nem fog megvalósulni. Sok időt töltöttünk a faházban. Kora este elköszöntünk, majd visszautaztunk a koleszba. A kolesz kezdett nyüzsögni. Visszatértek a diákok, akik elutaztak a hétvégére. Marcival futottunk össze a folyosón. Marci a kezét nyújtotta Roli felé majd megveregette a vállát. 
-Részvétem. Nagyon sajnálom- mondta őszintén, Roli szemébe nézve. Roli csak biccentett majd tovább mentünk. Az osztályfőnők tegnap beszélt telefonon Rolival, hogy részvétét fejezze ki és megmondja neki, hogy a héten nem kell bejönnie suliba. Maradjon a családjával. Roli megköszönte a figyelmességet, majd közölte, hogy csak hétfőn akar csak hiányozni. Elköszöntem Rolitól majd bementem a szobámba. Léna a laptopját bújta. Képeket szerkesztett vagy mit.
-Szia- köszöntem.
-Szia. Hogy van Roli?-kérdezte, miközben lehajtotta a laptopja tetejét, hogy figyelhessen.
-Hát a körülményekhez képest...nem tudom. Nem mutatja, próbál erős lenni, de amikor megölel érzem, hogy nagyon fáj neki és össze van törve teljesen.- ültem le vele szemben egy zsámolyra.  Egy órát beszélgettünk, majd gyorsan bepakoltam holnapra. nem tanultam semmit. Nem volt hozzá lelkierőm. Ez a hétvége teljesen megváltoztatott. Átértékeltem  azt, hogy van egy szerető családom akik mindig ott vannak nekem. Megbántam minden egyes olyan döntésem/viselkedésemet, amivel a múltban a szüleimet megbántottam. Nem tudom mit csinálnék ha ők már nem lennének.
FOLYT.KÖV